Olvasási idő: 13 perc

Az MCC Feszt második napján, a magyar mellett angol nyelvű előadásokon is részt vehettek az érdeklődők. Egyre pörgősebb a fesztivál: az előadássorozatot a Hencsergő színpad nyitotta meg 10:00-kor, majd 11 órától már a Katona és Rákóczi színpadokon is megkezdődtek a beszélgetések.

 

KATONA SZÍNPAD

 

Brüsszel és Magyarország: Ellentétek és Ellenérzések

Professor Werner Josef Patzelt (MCC Brüsszel Kutatási Igazgatója), Dr. Ashley Frawley (Swansa Egyetem kriminológiai, szociológiai és szociálpolitikai docense), Professor William John Louis Victor Durodie (A Bath-i Egyetem nemzetközi kapcsolatok kockázat-és biztonságtudományi tanszékének vezetője), Szánthó Miklós (az Alapjogokért Központ Főigazgatója) és Rodrigo Ballester (az Európai Tanulmányok Műhely Műhelyvezetője) Magyarország és Brüsszel konfliktusait vitatta meg. köztük az Erasmus-problémát, ideológiai és intézményes különbségeiket. Professor William John szerint nem baj, ha Magyarország már nem vehet részt az Erasmus-programban, véleménye szerint ez új utakat nyithat meg az ország előtt. A beszélgetés konklúziója: a hatalom csak a mi, az az a közösség kezében van.

 

Michael Knowles: Miért is szavazzunk a libernyákokra? – könyvbemutató beszélgetés

Michael Knowles 2017-ben megjelent könyvéről beszélgetett Koskovics Zoltán (az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője) és az író maga. A Miért is szavazzunk a libernyákokra? alaptéziséről, a könyvre kapott reakciókról, annak megírásáról és körülményeiről esett szó. Az „üres könyv” mint műfaj nem újkeletű dolog, már az 1800-as évek végén Amerikában, a politikai életben is használták, bár az írónak saját magától jutott eszébe. Beszélgettek emellett az amerikai helyzetről, a 2017-es és jövőbeli választásokról, de általánosságban a liberális és konzervatív összeütközésekről, kapcsolatokról is.

 

Németország első kézből: migráció, társadalom, politika

Az MCC idén is szervezett panelbeszélgetést Németország aktuális helyzetéről: Prof. Dr. Michael Sommer (az oldenburgi Carl von Ossietzky Egyetem ókori történelem tanszékének professzora), Prof. Dr. Susanne Schröter (a Frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem Frankfurti Globális Iszlám Kutatóközpont vezetője), Prof. Dr. Oliver W. Lembcke (politológus, a bochumi Ruhr Egyetem oktatója) és Dr. Avraham Weber (a CUNY Brooklyn College adjunktusa) beszélgettek, amit Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet Igazgatója moderált. Dr. Schröter elmondása alapján sokat tanult Magyarországról, illetve Németországról is az idelátogatása alatt, mert: „ha megismered egy idegen ország működését, akkor tudod igazán felfedezni a sajátod hibáit, gyengeségeit” –mesélte. Az előadáson szó volt többek között a klíma helyzetről, Németország gazdasági gyengüléséről és a vallási/nemzeti szegregációról mint felmerülő probléma az országban.

 

A fintech varázslók: A digitalizáció ereje a pénzügyi szektorban

„A digitalizáció ereje a pénzügyi szektorban” című előadáson a Katona Színpadnál beszélgetett Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője több jelentős bankszektorban résztvevő szereplővel: Fáykiss Péterrel, a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs igazgatóságának igazgatójával, Danóczy Bálinttal, a Mastercard Open Banking vezetőjével, Demkó-Szekeres Zsolttal, a Diákhitel Központ Zrt. fejlesztési és digitalizációs vezérigazgató-helyettesével és Pereczes Jánossal,  az MBH Bank ügyvezető igazgatójával. A beszélgetés a jövőbeli digitalizációról szólt a pénzügyi szektorban. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jövőben is az ügyfél igények kielégítése lesz a cél, azonban egyre nagyobb és jelentősebb szerepet fog vállalni ebben a digitalizáció és a mobil bankolás.

 

Az arany ital - a magyar sör

„Egy dolog van, ami jobb a sörnél, az pedig a magyar sör” – hangzott el a Katona Színpadon, ahol Németh Antal sörfőző, Barkló Gábor Ágoston bencés szerzetes, tanár, Bart Dániel, a Folyékony Kenyér blog szerzője és Erdei Krisztián kommunikációs igazgató beszélgettek. Szóesett a sörkészítés folyamatáról, történelméről és arról, hogy a magyar sörös vagy boros nemzet? A helyi, ipari gyártásról és a sörforradalomról is átfogó képet kaptunk az olyan jó tippek mellett, mint hogy milyen sört igyunk ilyen meleg időben.

 

Könyvbemutató: A Sao Paolo Fórum kulturális háborúja

A második napot a Katona Színpadon egy könyvbemutató zárta. Jorge González-Gallarza (kutató, publicista, az MCC vendégoktatója), Álvaro Peñas López (a deliberatio.eu spanyol szerkesztője), Alejandro Peña Esclusa (a könyv szerzője, író, elemző, politikai tanácsadó) beszélgettek a „A Sao Paolo Fórum kulturális háborúja” könyv Magyarországgal való kapcsolatáról. Az író belátást engedett a pillanatba, amikor rájött, országa a bukás szélén áll. Az előadás végén dedikálásra és beszélgetésre várták az érdeklődőket, mindenki hazavihetett egy kötetet.

 

HENCSERGŐ

 

Karrierközpont: Amire fókuszálsz, azzá válsz! A tudatosság ereje: egyensúly, elégedettség nehéz helyzetekben is

Huszty Zsuzsanna, tudatosság tréner és – coach, aki több mint év tapasztalattal rendelkezik a meditáció napi rendszerességű gyakorlásában és tanításában. Ő tartott előadást a kiegyensúlyozott és boldog életvitelről, tippeket adott arra vonatkozóan, hogy hogyan szabadulhat meg az ember az iskolai, munkahelyi vagy magánéleti stressztől.

 

Nemzeti Örökség Intézete: Személy és felelősség a kulturális örökség megőrzésében

L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával, Rákay Philip producerrel és Móczár Gáborral, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatójával Takács Bence beszélgetett. A téma a nemzeti hagyományok továbbadása és fenntartása volt, felvetve, hogy elég-e, ha mindent konzerválunk csupán, és nem él aktívan a hagyomány. Szóba került, hogy mit tehet az ember a hétköznapi életben az ügy érdekében. Terítéken volt még a modern politika és Orbán Viktor TikTok-oldala is.

 

Nézőpont Intézet: 317 nappal az európai parlamenti választások előtt

A beszélgetés Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével, Boros Bánk Levente elemzési igazgatóval és Rosonczy-Kovács Mihály külügyi igazgatóval valósult meg. Szóba került Magyarország soros EU-elnöksége, a jövő évi európai parlamenti választások. Az elemzők nem számítanak radikális átalakulásra az európai politikai viszonyok kapcsán és álláspontjuk szerint Magyarország kormánya a választások után sem lesz jelentős tényező az Európai Parlamentben, befolyással elsődlegesen a Tanácsban fog rendelkezni a Fidesz. A magyar erőviszonyok kapcsán sem számolnak radikális változásokra.

 

Alapjogokért Központ: Máthé Áron könyvbemutató

A Hencsergő színpadán Máthé Áron, a Vörös karszalag, Zuglói nyilasok szerzője beszélgetett új könyvéről, a The Ukrainian puzzle-ről, ami az ukrán-magyar kapcsolatok relációjáról, illetve alapjaiban véve az ukrán helyzetről is szól. Nagy része válogatás, tényanyagok szerepelnek benne a magyarok és ukránok elmúlt 30 évére visszatekintve. Az előadáson szó volt még a történelmi múltakról, vonatkozásokról, különböző versengéseikről. Felvetült egy régebbi dilemma: az igazi „oroszság” kérdése, ami a történelemben Varsó-Moszkva-Ukrajna hármasa között zajlott.

 

Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány: A háború és béke logikája: mikor és hogyan érhet véget az orosz-ukrán konfliktus

A témáról Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus igazgatója, Horváth Csaba, a Danube Institute kutatója, Rozs Bálint, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. elemzője és Santo Martin, a Makronóm Intézet vezető kutatója beszélgettek. Az elején a résztvevők próbálták összeszedni az orosz-ukrán háború eddigi legfontosabb eseményeit, kiemelve, hogy annak történelmi megítélése később eltérő lehet annak függvényében, hogy melyik ország szemszögéből vizsgáljuk az eseményeket. Kiemelték, hogy a háború kapcsán minden korábbinál több információ lát napvilágot, ugyanakkor azok hitelessége megkérdőjelezhető, ez pedig gyakran kelt emberekben téves elvárásokat.

 

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram: Karrier a közigazgatásban

Kosztrihán Dávid, az MKÖ 2019-es évfolyamának ösztöndíjasa három korábbi és egy mostani ösztöndíjassal beszélt tapasztalataikról. Szó esett többek között arról, hogy mi volt a motivációjuk a jelentkezésükkor, mi volt a legmeghatározóbb élményük az ösztöndíj program kapcsán, milyen közösségi és szakmai élményük volt a legjelentősebb a közösséggel kapcsolatban.

 

Makronóm Intézet: Magyarország kitörési lehetőségei

A Hencsergő színpadán még a hirtelen jött eső előtt megkezdődött a beszélgetés a Makronóm Intézet kutatásáról és Magyarország innováció vezérelte kitörési pontjairól.  Szó esett arról, hogy mik azok a gazdasági terültek, ahol képességeinken felül tudunk teljesíteni és fejlődni. Mindemellett hogyan tudnak az egyetemek gyorsan és nagy szakértelemmel együttműködni a kis vagy közép vállalatokkal.

 

RÁKÓCZI TÉR SZÍNPAD

 

Rejtélyek, gyilkosságok és nyomozások - Miért szeretjük annyira a krimiket?

Giczi András, az MCC könyvtárvezetőjének moderálásában Bartal Tamás író, true crime szerző, Katona Ágnes, az Agatha Christie krimisorozat hajdani szerkesztője, valamint Bartusz-Dobosi László író, a KárPit folyóirat főszerkesztője, az MCC KáPé – az irodalom és kultúra modul vezető oktatója feszegetett olyan érdekes kérdéseket, mint hogy miben más egy krimi és egy egyszerű gyilkosságról szóló történet. Az előadók személyes olvasmányélményeiket is megosztották a közönséggel. Kitértek a skandináv krimi műfajára is, mely sajátos jegyeivel egyértelműen önálló és napjainkban közkedvelt kategóriát alkot.

 

Az innováció útjai - Az új technológiák hatása a jövőnkre

Indulj az el az innováció útján! - hangsúlyozta ki a 13.15-kor kezdődő előadás a Rákóczi színpadon. A moderátor Pölt Ákos, az MCC vezető oktatója volt, a Pannon Egyetem Védelmi Oktatási és Kutatási Centrumának vezetője beszélgetett Szekrényi Péterrel, a Digitális Transzformáció Hírnökével, IT mérnökkel, Jónás Lászlóval, a Design Terminal szakmai vezetőjével, ügyvezetőjével, valamint Dr. Jalsovszky Pállal, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédével.

Az kerekasztal-beszélgetés során szó esett a mindennapunkban jelenlévő innovációkról, hogyan és miként hat/hatott ránk a mesterséges intelligencia. Az MI kapcsán több kérdés is felmerült: mennyire indokolt a félelem miatta, vagy hogy valaha történni fog-e valamilyen szabályozás a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

 

Az irodatervezés forradalma - Az építészek szerepe a munkahelyi innovációban

Erhardt Gábor, az MCC Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője kérdezte Gunther Zsolt DLA-t a 3h építésziroda Kft. vezető-tervezőjét, Vadász Bence DLA Ybl-díjas, a Vadász és Társai Építőművész Kft. építészét, illetve Szabó Tamás János DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas-, Csonka Pál emlékérmes, a Finta és Társai Építész Stúdió társtulajdonosát és vezető tervező építészét általánosságban az irodaházak építésének menetéről, költségvetéséről, az építtető és építész kapcsolatáról, illetve egy irodaházon belül a közösségi terek fontosságáról. Szó volt még az emberek igényeiről a munkahelyi/irodai környezetük felé a COVID előtt és után, hogy hogyan is befolyásolja ez az irodaépítést.

 

Ambassador Talk: A diplomata élet kihívásai

A Rákóczi színpad újabb programjaként egy érdekes beszélgetést hallhattunk a diplomata élet kihívásairól. Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete, Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet, valamint Dr. Nagy Andor nagykövet, Magyar Bankholding FB Elnök osztotta meg személyes kapcsolatát a diplomáciával. Beszéltek a nemzetközi kapcsolatok negatív és pozitív oldaláról, illetve arra a kérdésre is választ adtak, hogy hogyan válik valakiből igazán jó diplomata.

 

Boris Kálnoky: Őseim földje könyvbemutató

„Gyakran találkoztam emberekkel, akiknek egy olyan döntést kellett meghozniuk, amiben nem volt jó választás” - mondta el Boris Kálnoky az Őseim földje című könyve bemutatóján. Boris Kálnoky, az MCC Média Iskolájának vezetője egészen a 13. századig tudta visszavezetni őseit, és a 20. századig vezette végig családtörténetüket. A forgatagos történelem szétzilálta ezt a családot is. A szerző erdélyi felmenőket talált a családjában, majd mikor odalátogatott, maga is rácsodálkozott ősei gazdag örökségére. A sokfelé ágazó történetről nemcsak rokonai múltját ismerte meg, de saját magát is jobban megismerte, megértette életútját.